Hírek : MTE 1904-Haladás -Mérkőzés utáni nyilatkozatok |
MTE 1904-Haladás -Mérkőzés utáni nyilatkozatok
2007.08.22. 23:52
Sajnos a korai büntető megfogta a fiatal csapatunkat, bár ennek ellenére az első félidőben többet birtokoltuk a labdát, mint a rutinosabb játékosokból álló Haladás. Mi irányitottuk a játékot, de azt is el kell ismerni, a kapu előtt elfogyott a tudomány. A második gól annak ellenére, hogy véleményem szerint vitaható szituációból esett ( leshelyzet előzte meg) a lehető legrosszabbkor jött, hiszen a 45 percben kaptuk. Úgy éreztem, ha 1-0-l fordulunk lehetőségünk lett volna az egyenlítésre, illetve akár az eredmény megfordítására. A második félidőben is ennek ellenére keményen dolgozott a csapat, de sajnos pár egyéni hibás döntést követően növelte előnyét az ellenfél, és ezzel a góllal beállította a végeredményt. Még ezek után is voltak lehetőségeink, hiszen Varga Bence elöször a kapufát találta telibe, egy hatalmas ziccerben, majd 18 méterről a hatalmas gólt lőtt, amelyet sajnos a játékvezető leshelyzet miatt érvénytelenített.
Véleményem szerint ezen a mérkőzés ekkora különbség nem volt a két csapat között, a játékvezető nagyon gyenge napot fogott ki, de mindezek ellenére természetesen a Haladás a rutinosabb csapat.
|